+36 1 501 34 63 iroda@kerkom.hu

Kegyeleti szertartás

„Csak semmi istenhozzád. Itt vagy a szívemben. Ami azt jelenti, hogy nem lehetsz távol tőlem soha.” – John Scalzi

A kegyeleti szertartásról

A szertartás az utolsó kenet felvételével kezdődik, melyet közvetlenül a halála előtt vesz fel az elhunyt. A második fázis a felravatalozás és a búcsúztatás. Ez általában pappal és kántorral történik, úgy, mint a földbe helyezés is.

Kegyeleti szertartás típusok

Polgári búcsúztatás

A búcsúbeszéd megkezdése előtt halk várakozó zene szól a ravatalozóban, vagy a szórásos temetés esetén közvetlenül a szóróparcellánál. A búcsúztató személy a ravatalozóba megérkezve megáll az elhunyt koporsójánál vagy urnájánál és megkezdi a temetési beszédet. Ezzel a momentummal veszi kezdetét a temetési szertartás.

A búcsúztató személy a családdal előre egyeztetett búcsúzó szöveget adja elő, melyben lehetnek versek, énekek, esetleg imádságok is. Általánosan elmondható, hogy a beszéd elgondolkoztató momentumokat említ meg az elhunyttal kapcsolatban, illetve valamelyest megpróbál megnyugvást nyújtani a gyászoló egybegyűltek részére.

A ravatalozóból a gyászmenet – élén a búcsúztató személlyel – utolsó útjára kíséri az elhunytat a végső nyughelyéül szolgáló sírhelyhez. Itt a búcsúztató személy egy vers elszavalásával köszön el az elhunyttól, és utána a család nevében, a családtagokat egyenként, nevükön felsorolva véglegesen és visszavonhatatlanul örök búcsú vesz szeretett halottjuktól.

A koporsó behantolása vagy az urna sírba helyezése alatt énekszóval enyhíti a család fájdalmát. Végezetül – a temetési szertartás lezárásaként  – a búcsúztató személy elsőként lép a közvetlen hozzátartozókhoz és részvétet nyilvánít.

Református temetési szertartás

A református temetési liturgia során a gyülekezet megvallja az örök életről és a feltámadásról táplált hitét, megmutatja testvéri szeretetét az elhunyt és a gyászolók iránt, alázatosan meghallgatja az Élet Fejedelmének bíztató és készítgető Igéit.

Nyilvánvaló tehát, hogy a temetés az élőkért van, és nem a holtakért. Szertartásunk a halott földi, vagy mennyei állapotában semmiféle változást nem idéz elő. Általa nem lesz álma könnyebb, szenvedése rövidebb, idvessége bizonyosabb, feltámadása dicsőségesebb, mert ő a halál pillanatában kivétetett az emberi hatások és nevelő eszközök alól, s közvetlenül az Isten színe elé helyezteték. A gyászolóknak meg kell érezniük a Lélek vigasztaló erejét. Következésképpen „nemcsak felesleges, de egyenesen tilos a halottat akár jutalmazni, akár büntetni, a holttestet megáldani, számára bűnbocsánatot és örök életet vótumszerűen biztosítani. Mi csak azt fejezzük ki, hogy Istent igazságosnak és kegyelmesnek ismerjük az ő igéjéből, s ezért reá bízzuk magunkat, halottunkat is” – írja egy 1927-ben Budapesten kiadott Ágendás könyv.

A temetési istentisztelet liturgiája (hagyományos koporsós temetés – más típusú temetkezés esetén kissé módosulhat)

Katolikus temetési szertartás

A katolikus egyház a gyászolók fájdalmát a méltó temetési szertartás elvégzésével Krisztus örök életet adó ígéretéhez kapcsolja. Ezt imádsággal kísérjük. Katolikusok számára az elhunytért való imádság is fontos, ennek lényeges eleme a szentmise (gyászmise). Amikor elhunyt szeretteinket gyászoljuk, gondoljunk arra, amit a temetők bejáratán olvashatunk: Feltámadunk! Örök életünk van.

Fontos az elhunyt lelki üdvéért mondott szentmise, melyet nem csak a temetéshez kapcsolódva, hanem később is rendszeresen (pl. az elhunyt halálának évfordulóján) érdemes kérni, ez is hathatós segítője örök boldogságának és többet ér minden sírkőnél, virágnál, koszorúnál, gyertyánál, arra az elhunytnak nincs szüksége, de az érte mondott imára igen, az nyúlik csak át a halálon.

A temetőben történik az elhunyt felravatalozása, melyet végezhetünk nyitott vagy zárt koporsóval. Nyitott koporsós ravatalnál van jelentősége a szemfedőnek, mivel ezzel a textillel takarjuk le az elhunytat a koporsóban. Így csak azok a hozzátartozók, barátok, ismerősök tudják megtekinteni az elhunytat, akik az Ő koporsójához lépve, felemelik a szemfedőt.

Az elhunyt koporsóját a ravatalozóban megtartott búcsúszertartás után halottaskocsiba helyezik, és örök nyughelyére, a sírhelyhez az utolsó útján elkíséri a szertartást lebonyolító pap vagy polgári búcsúztató személy és a gyászoló család tagjai. Itt történik meg a koporsó leengedése a sírba, s végül az utolsó búcsúzás, melyet jelképesen egy marék föld koporsóra szórásával, vagy egy szál virágsírba ejtésével végeznek el a közeli családtagok. Ezután a temetői személyzet megkezdi behantolást. A sírhelyet azután megjelölik a sírjelzővel, majd a sírra elhelyezik a hozzátartozók által hozott koszorúkat.

Általában a szertartás lezárásaként, itt nyilvánítanak részvétet a család részére a temetésen megjelent hozzátartozók és ismerősök.

A halálozást az elhunyt lakóhelye szerinti plébánián kell anyakönyveztetni, ők az illetések a temetésre is, de lehet máshol is kérni, ez esetben a másik plébánián szabadon dönthetnek, tudják-e vállalni a temetést. A területileg illetékes helyen a temetés akkor tagadható meg, ha az elhunyt illető nyilvánosan és véglegesen elfordult az Egyháztól, nyilvánosan gyalázta az Egyházat, a vallásos embereket bántotta, gúnyt űzött a kereszténységből és egyházi temetése közbotrányt okozna.

A temetéshez kapcsolódik a csendítés és a harangvers a gyászolók kívánsága szerint. De amennyiben az elhunytnak nem egyházi temetése lesz, sem csendíteni sem verset húzni nem lehet.

A katolikus szertartás szerint a temetés az utolsó kenet felvételével kezdődik, amelyet közvetlenül halála előtt vesz fel az elhunyt. Ezt követően méltó körülmények között felravatalozzák és búcsúztatják a halottat. Ez minden esetben pappal és kántorral történik. Ezt követően a halottat végső nyughelyére helyezik, és a sírnál is végső búcsút vesznek tőle.

Zsidó szertartás

A zsidó hagyomány a lehető leghamarabbi temetést szorgalmazza, rendszerint a halált követő három napban megtörténik a temetés.

A temetésen résztvevők hagyományosan a gyászháznál gyülekeztek. Ma már nem szokás a háztól való temetés, napjainkban a halottat a temetői szertartásépületben készítik fel, és innen kísérik végső nyughelyére. Akik a temetés utáni napokban nem tudnak külön elmenni a gyászolók otthonába vigasztalni, azok már itt részvétet nyilvánítanak. Azonban maga a vigasztalás majd csak a temetést követően történik, ugyanis a hagyomány szerint aninut idején (temetést megelőző mély gyászban) nem szabad vigasztalni a gyászolókat, mert ekkor még túl nagy a fájdalmuk. A gyász hagyományos kifejezése a ruha beszakítása (bevágása, keria).

A fekete lepellel takart koporsót kézi hordozóra vagy – hosszabb úton – halottas kocsira teszik. A holttest közelében mindig a hozzátartozók állnak, a kocsi után is ők mennek először, majd őket követi a gyászoló közönség. A menet csendben zajlik, férfiak és nők külön haladnak. A halott utolsó útjára való elkísérés fontosságát jelzi, hogy az elhunytat elkísérik azok is, akik haragot tartottak vele. Úgy tartják, a halál mindent kiegyenlít, így legalább az ő részükről megtörténik a kiengesztelés. A halott sírhoz vitelében, legalább pár lépésre – a rokonok kivételével – sokan részt vehetnek, kegyes cselekedet. A menet többször is megáll, ez is jelképezi, hogy milyen nehéz elválni a halottól.

Gyászbeszédet (heszped) bárki mondhat a Hevra Kadisa (temetési egylet) engedélyével, de alapvetően a közösség rabbija tartja. A sír behantolása előtt először a rokonok, utánuk az ismerősök kérnek bocsánatot. Ezután imádkozás közben elföldelik az elhunytat. A hozzátartozók néhány lapát földet hánynak a koporsóra, majd a jelenlévők is. A hagyomány tiltja a virágot és koszorút a temetésen, helyette köveket tesznek a sírra. A temetőt csak akkor hagyják el, amikor a sírt teljesen behantolták.

A halottas menetben résztvevők és a gyászolók még együtt imádkoznak. A zsoltárok után az árvák (gyászolók) kaddis-imát mondanak, majd a férfiak, legalább tízen egymással szemben kettős sorfalat állnak. Közöttük az árvák elvonulnak, közben vigasztaló áldást mondanak rájuk. A kaddis Isten dicsőítéséről szól, kifejezi az ő akaratába való belenyugvást.

A temető elhagyásakor szokás pár szál fűszálat kitépni (télen rögöt felvenni) és a vállon át hátradobni. Egyik értelmezése, hogy a holtak is életre kelnek, ahogy a fű újból kinő a földből. Más magyarázat szerint a halál angyala elől tüntetik el a nyomokat. Búcsúzóul újra közösen imádkoznak, mint szinte a temetésen végig.

Kérjen segítséget!

A méltó búcsúztatás mindenkinek jár. Függetlenül attól, hogy melyik felekezethez tartozott vagy vallásos volt-e, az ember hisz abban, hogy a szeretet által mindannyian tovább élünk. Az egyházi temetéshez, polgári búcsúztatáshoz kérheti szakemberek segítségét, akik segítenek kegyelettel elbúcsúztatni és méltósággal elköszönni szerettétől.

Polgári búcsúztatás

Búcsúztatás hajós temetés, urnás temetés, szórás, temetői koporsós temetés során. Az Önök által megadott adatok, történetek segítségével egyedi szöveggel és méltósággal. » meltobucsu.hu

Egyházi temetés

Keresztény felekezetfüggetlen temetés az Ökumenikus Egyház szertartásával. Temetői koporsós temetés, urnás temetés, szórás és szabadon választott helyszínen is. Egyházi adó megfizetése nélkül. » temetolelkesz.hu